BEJELENTKEZÉS

táborok

TÁBOROK

táborok

Táborainkat júliusi, augusztusi hónapokban  szervezzük, 5-9 éves korú gyermekek részére, kis létszámú csoportokban (maximum 12 fő). 

Programjaink kialakítása és összeállítása során elsődleges szempont a mozgás beépítése a mindennapokba. Természetesen egy nap sem telhet el úszás nélkül. Emellett napi program a BosuKids® torna, hogy fejlesszük mozgáskoordinációjukat, erősítsük a mélyizomzatukat. Nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy minél többféle sportággal és mozgásformával ismertessük meg a gyerekeket, bízva abban, hogy találnak olyat, amelyben örömüket lelik, s akár a hobbijukká is válhat.

A változatos sportprogramok mellett beépítjük a napjainkba a kreativitás és kézügyesség fejlesztését is. Finommotorikát fejlesztő játékokat játszunk, kézműves foglalkozásainkon pedig minden évben szebbnél szebb alkotások készülnek.
Tapasztalt táborvezetőink évek óta biztos pontjai a táborainknak, akikhez bizalommal fordulhatnak a gyerekek, szülők egyaránt. Gondoskodnak róla, hogy mindenki örömmel érkezzen, és jókedvvel távozzon a nap végén.

A gyermekeknek napi háromszori étkezés biztosítunk. Speciális étrendű gyermekek étkeztetését nem tudjuk vállalni. Amennyiben a szülők ezt biztosítják, az ételek szakszerű tárolásában és melegítésében partnerek vagyunk.

A tábor ideje alatt délutáni alvásra nincs lehetőség. Kérjük, csak olyan óvodáskorú gyerekekkel jelentkezzenek, akik nem szoktak aludni ebéd után. 

HOL VANNAK A TÁBORAINK?

borbála fürdő

6750 Algyő, Sport u. 9.

A tábor helyszínére való ki- és hazajutást egyénileg szükséges megoldani.

2024-ES turnusok időpontjai

1. turnus: 2024.07.01-07.05.
2. turnus: 2024.07.08-07.12.
3. turnus: 2024.07.15-07.19.
4. turnus: 2024.07.22-07.26.
5. turnus: 2024.07.29-08.02.
6. turnus: 2024.08.05-08.09.
7. turnus: 2024.08.12-08.16.

A turnusokra 2024. április1-től lehetséges a jelentkezés

kérdésed van? Jelentkeznél? Írj nekünk, vagy hívj telefonon.

Tájékoztatjuk, az oldalunk, a felhasználói élmény fokozása érdekében, sütiket (cookies) használ.